Amikor annyira fáj, hogy már jó - avagy miért érdemes az önismereti utat elvonulásokkal támogatni
Hétvégén ismét elvonuláson voltam, a keményebbik fajtán, a megdolgozós, megdögönyözős, kifacsarós, mégis fényt adós típusún. Bár már hosszú évek óta foglalkozom önismerettel, elvonulásokra mégis csak pár éve kezdtem járni, nagyjából akkor, amikor újra kinyitották a világot a covidot követően. Addig valahogy úgy éreztem, nekem bőven elég 1-1 nap családállítás, vagy akár egy jó előadás. És őszinte leszek: féltem is attól, hogy ami 1 nap alatt olyan hihetetlenül mélyen meg tud érinteni, az vajon mit tenne velem 3-4-5 nap alatt. Szétcincálna, abban biztos voltam, de vajon össze is rakna? Nos, a jó hír, hogy a végén mindig össze leszel rakva. A rossz hír, hogy ez egyedül rajtad múlik, a többiek „csak” segítenek, ha szükséged van rá. De egyedül te tudhatod, mi az, amiben vagy és mi az , amire igazán szükséged van. Mi az, amit beengedsz és mi az, amit nem. Életem első elvonulására úgy mentem el, mint egy kis mininyaralásra: jajdejóóó, én most végre trendibben is önismerek, „elvonu...