Úton Mankával

Besokalltam. És szerintem nem vagyok egyedül. Na de hadd kezdjem az elején…..egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy 2000-es évek eleje. Úgy gondolom, valahol itt kezdődik az én történetem is. Az elmúlt évek, évtizedek végre lehetőséget adtak arra, hogy a régi, materialista világ picit meghasadjon és ezen az apró résen belopakodjon csendben, kertek alatt a spiritualizmus. Amikor 2010-ben először kerültem el egy ilyen körbe, csak pislogtam, de közben nagyon közelinek, nagyon ismerősnek éreztem mindent, ami történik. Akkoriban azok a szavak, hogy energiaáramlás, öngyógyítás, aura, csakra, reiki, családállítás…még szinte szentségek voltak. Ittuk a tudást egy új világról, ami mégis olyan ősi, elementáris, zsigerig hatoló, hogy nem volt kérdés számomra: minden tanítása igaz. Akkoriban még tényleg az őszinte tudáson és tanításon volt a fókusz, a legtöbb tanítónak nem volt konkurenciája, igaz cél volt, hogy minél több ember elkezdjen a spiritualizmus felé fordulni. Akkoriban ...

Tegnap Camino Steve oldalán olvastam, hogy a zarándoklat legnehezebb része a hazatérés. Mélyen elgondolkodtatott és ez adott ihletet a mai írásomhoz. Ugyanis magamban tovább futtattam ezt a gondolatot és arra jutottam, hogy az önismereti utunk legnehezebb része szintén a „hazatérés”. Meglehetősen mély önismereti folyamatban vagyok ismét, így egészen tisztán érzem, hogy mennyire nehéz is ilyenkor a „hazatérés”. Elvonulások, családállítások segítenek január óta, ám érzem, ez most megint egy új helyre fog vezetni. Egy új „hazatérésben” vagyok. Amikor 15 éve elkezdődött a tudatos, teljes jelenléttel és döntéssel megerősített önismereti utam, akkor még fogalmam sem volt róla, mibe is vágok bele. Kezemben egy icipici csecsemő (a kisfiam), bennem rengeteg frusztráció és düh és egyetlen dolgot tudtam: ez így nincs jól. Egy barát tanácsát megfogadva mentem el életem első családállítására, ami megnyitott előttem egy „zarándoklatot”. És mint egy igazi zarándokúton: voltak nehezebb sza...