Úton Mankával

4 napja jöttem el a Rushikulamból és még mindig kavarog bennem minden. És még fog is jó ideig, tudom. Az idei elvonulás különösen szépre és mélyre sikerült, rengeteg tanítással és tapasztalással. Kezdve azzal, hogy Ágival, akivel már lassan másfél éve együtt astangázunk és együtt vezetjük a Kamaszkörutazást, elhatároztuk, hogy picit felfedezzük Bangaloret, India 3.legnagyobb városát. Amikor valakivel huzamosabb ideig kell együtt lenned, eleinte nyilván a legjobb arcodat mutatod, de 2 héten át folyamatosan nem tudsz maszkolni. Ágival nagyon jól összecsiszolódtunk, a Rushikulamban is szobatársak lettünk, így láttuk egymás legjobb és legrosszabb pillanatait is, mégis mély tisztelettel, megértéssel és türelemmel fordultunk a másik felé. Ha volt is olyan helyzet, ami élesebbre sikerült, mindent próbáltunk átbeszélni. Azt hiszem Ági támogató és tapintatos jelenléte is segített nekem abban, hogy ez az elvonulás ennyire jól sikerüljön.  Muszáj pár szót ejtenem tanáraimról. Govi...

Lassan elindulok haza a Rushikulamból, pár óra múlva jön értem a sofőr, aki kivisz a reptérre. 10 napon át volt az otthonom és ahogyan tanárom ( aki egyben házigazdám) utolsó nap megjegyezte, idén már családtagként érkeztem. Tavaly rettenetesen nehéz volt az elvonulás, minden új volt: a hindu szokások, az étkezés, a fürdés, az egész napos földön ülés. Átállni az angol nyelvre, közben szanszkritül énekelni és mantrázni. Megviselt az időeltolódás, az időjárás és a hajnaltól estig tartó programok. És bár élveztem, mégis úgy éreztem, nem feltétlenül jövök vissza következő évben. Azonban valami mégiscsak hívott és milyen jól tettem, hogy hallgattam a belső hangra. Az idei elvonulás egészen más volt, mint a tavalyi, sőt, egészen más volt, mint eddig bármelyik elvonulás. Mélyebben tudtam kapcsolódni magammal, jobban éreztem, mire is van valójában szükségem és ki mertem állni magamért. Ha kellett, elengedéssel, ha kellett megengedéssel. És akkora erőt kaptam a következő 1 évre, ami...

Az elmúlt években egyre több elvonuláson vettem részt. És rájöttem: éveket lehet fejlődni egyegy többnapos elvonulás alatt. Már ha hagyod magadnak. Ha hagyod magad beleengedni a sötétbe, a mélybe, az ismeretlenbe, a félelmetesbe, a kényelmetlenbe. Minden egyes elvonuláson mélyebbre és mélyebbre lehet merülni, hogy egyre könnyebben és szabadabban jöhess fel a felszínre. A mostani elvonulásom Yellapurban egészen másfajta tanítást adott az utolsó napokban, mint amire számítottam. A csendet, a mozdulatlanságot és a böjtöt kaptam ajándékba. Már egy hete vagyunk itt, zajlanak a programok, és lassan a végéhez közeledik az elvonulás. Szombati napra a csoport eldöntötte: 24 órás maunát (teljes csend) és böjtöt tartunk. Szombat reggel még lehet enni egy kis gyümölcsöt, utána másnap 8:30-kor lesz reggeli. Ezalatt a 24 óra alatt kizárólag víz fogyasztható. Természetesen gondoltak azokra, akik esetleg nehezebben, vagy nem bírják, ezért a shalában, ahol étkezni szoktunk, kikészítenek ban...

"Tele a tököm a megengedéssel"gondolhatod most magadban a címet olvasva. Hiszen olyan könnyű mondani.... És manapság a csapból is az folyik, hogy önszeretet, áramlás, megengedés. Ez lett az új szentháromság. Ám most Indiában ismét volt szerencsém megtapasztalni. És mindig olyan döbbenetes erővel érkezik a tanítás, mert még mindig, még 48 évesen is ott tartok, hogy mit szólnak mások. Hogy megengedhetem ezt én magamnak? Igen, megengedhetem, SŐT!!! MEGENGEDEM! Történt, hogy elkezdődött az elvonulás, feszített programokkal, reggel 4:30-kor kezdünk és este 18:30 körül végzünk, utána még vacsora, aztán irány az ágy, hogy fel tudjunk kelni másnap. Nyilván a lehetőség adott, bármikor mondhatom egy programra, hogy ezt kihagyom. De elsőként ott van, hogy mégiscsak ezért jöttem ide: 10 napig élvezhetem, aztán mehetek vissza a kényelmes kis életembe. Aztán ott van a "mit szólnak a tanítóim, mit szólnak a társaim, ha én kihagyok programokat, miközben nyilván nekik sem kön...

2 és fél napja vagyunk Yellapurban, az elvonulásunk helyszínén. Bangalore nyüzsgő lüktetése után itt megpihen az ember. Élvezem a csendet, a természet zajait. És igyekszem átállítani magam - a testemet és a gondolataimat egyaránt- az elvonulásra. Nem könnyű, a testi fájdalmaim bár tavaly óta enyhültek, mégis megvannak és minden egyes foglalkozást kihívás végigülni. Viszont az első nap még örömmel konstatáltam, hogy amíg tavaly már az első perctől nehéz volt, most körülbelül negyed óra után kezdem érezni a feszítő fájdalmat. Sőt, néha egészen el tudok róla feledkezni, mintha ezzel jelezné a testem: minden fejben dől el. Na ez nem tartott sokáig, ma - azaz hétfőn- az első teljes napunkon estére elég rendesen kikészültem.  Szombaton, érkezésünk napján kipihenhettük az utazás fáradalmait, picit lehetett akklimatizálódni. Vasárnap, bár csak délután kezdődött hivatalosan az elvonulás, reggel rögtön egy tűzszertartással kezdtük a napot, melyet a 9 bolygónak és Durga istennőnek...