Úton Mankával

Besokalltam. És szerintem nem vagyok egyedül. Na de hadd kezdjem az elején…..egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy 2000-es évek eleje. Úgy gondolom, valahol itt kezdődik az én történetem is. Az elmúlt évek, évtizedek végre lehetőséget adtak arra, hogy a régi, materialista világ picit meghasadjon és ezen az apró résen belopakodjon csendben, kertek alatt a spiritualizmus. Amikor 2010-ben először kerültem el egy ilyen körbe, csak pislogtam, de közben nagyon közelinek, nagyon ismerősnek éreztem mindent, ami történik. Akkoriban azok a szavak, hogy energiaáramlás, öngyógyítás, aura, csakra, reiki, családállítás…még szinte szentségek voltak. Ittuk a tudást egy új világról, ami mégis olyan ősi, elementáris, zsigerig hatoló, hogy nem volt kérdés számomra: minden tanítása igaz. Akkoriban még tényleg az őszinte tudáson és tanításon volt a fókusz, a legtöbb tanítónak nem volt konkurenciája, igaz cél volt, hogy minél több ember elkezdjen a spiritualizmus felé fordulni. Akkoriban ...

Tegnap Camino Steve oldalán olvastam, hogy a zarándoklat legnehezebb része a hazatérés. Mélyen elgondolkodtatott és ez adott ihletet a mai írásomhoz. Ugyanis magamban tovább futtattam ezt a gondolatot és arra jutottam, hogy az önismereti utunk legnehezebb része szintén a „hazatérés”. Meglehetősen mély önismereti folyamatban vagyok ismét, így egészen tisztán érzem, hogy mennyire nehéz is ilyenkor a „hazatérés”. Elvonulások, családállítások segítenek január óta, ám érzem, ez most megint egy új helyre fog vezetni. Egy új „hazatérésben” vagyok. Amikor 15 éve elkezdődött a tudatos, teljes jelenléttel és döntéssel megerősített önismereti utam, akkor még fogalmam sem volt róla, mibe is vágok bele. Kezemben egy icipici csecsemő (a kisfiam), bennem rengeteg frusztráció és düh és egyetlen dolgot tudtam: ez így nincs jól. Egy barát tanácsát megfogadva mentem el életem első családállítására, ami megnyitott előttem egy „zarándoklatot”. És mint egy igazi zarándokúton: voltak nehezebb sza...

Hétvégén ismét elvonuláson voltam, a keményebbik fajtán, a megdolgozós, megdögönyözős, kifacsarós, mégis fényt adós típusún. Bár már hosszú évek óta foglalkozom önismerettel, elvonulásokra mégis csak pár éve kezdtem járni, nagyjából akkor, amikor újra kinyitották a világot a covidot követően. Addig valahogy úgy éreztem, nekem bőven elég 1-1 nap családállítás, vagy akár egy jó előadás. És őszinte leszek: féltem is attól, hogy ami 1 nap alatt olyan hihetetlenül mélyen meg tud érinteni, az vajon mit tenne velem 3-4-5 nap alatt. Szétcincálna, abban biztos voltam, de vajon össze is rakna? Nos, a jó hír, hogy a végén mindig össze leszel rakva. A rossz hír, hogy ez egyedül rajtad múlik, a többiek „csak” segítenek, ha szükséged van rá. De egyedül te tudhatod, mi az, amiben vagy és mi az , amire igazán szükséged van. Mi az, amit beengedsz és mi az, amit nem. Életem első elvonulására úgy mentem el, mint egy kis mininyaralásra: jajdejóóó, én most végre trendibben is önismerek, „elvonu...

🕉️ Na hát az van Drágáim, hogy a programjaim nagy részén az eredetileg jelentkezők kb fele szokott mostanában részt venni. Betegségek, késések, depresszió, demotiváltság….ugye, milyen ismerősek ezek a tünetek? És bizony igencsak valósak. Ha kezdő lennék – megismétlem a lényegi szócskát: HA – akkor most nagyon kiakadnék a lemondásokon. De tudom, hogy egyrészt manapság mennyire sok a választási lehetőségünk (értem ezalatt, hogy manapság több az országban a hangtálterapeuta, mint a kátyúk az utakon és lassan többen élnek ajurvédikusan egészségesen, mint bárhogyan másképpen…. igazából csoda, ha bárki is él még, aki nem követ valami hihetetlenül divatos étkezési irányzatot J). Másrészt a saját bőrömön is érzem, mennyire nehéz most egyensúlyban, egészségben, testi-lelki jóllétben lenni. Egyszóval a mai írásom arról fog szólni, hogy itt a Tűz Ló éve, mi mégsem vágtázunk rajta, mert egyfolytában ledob a hátáról az a buta ló. Holott mi annyira, de annyira vártuk. És annyi, de annyi...

Holnap telihold, holdfogyatkozás és tízmilliószoros nap lesz. Már megint valami spirikatyvasz???- kiálthatsz most fel, ám szeretném veled megszerettetni ezeket a különleges napokat, így kérlek olvasd végig az írásomat ezekről a természeti és vallási különlegességekről. 🌝Nem is olyan régen történt, hogy lelkesen írtam a Teliholdról, ismerőseim pedig biztosak voltak benne, hogy megbolondultam, amikor a Hold felé fordulva igyekszem mélyülni saját magamban. Hiszen a telihold csak zavart, félelmet, kuszaságot és álmatlan éjszakákat hozhat. Ugye neked is ismerősek ezek a félelmek? Bevallom, pár évvel ezelőtt Telihold közeledtével már előre stresszeltem, vajon hány éjszakát nem alszom, vajon mennyire leszek feszült, vajon kivel fogok összeveszni és vajon milyen zavaros álmaim lesznek. Magamnak predesztináltam a rossz dolgokat, történéseket. Ám egyszer olvastam egy cikket, ami arról mesélt, a Hold hogyan tudja megmozgatni az óceánok vizét, hogyan képes állatok, növények rendszerét...

4 napja jöttem el a Rushikulamból és még mindig kavarog bennem minden. És még fog is jó ideig, tudom. Az idei elvonulás különösen szépre és mélyre sikerült, rengeteg tanítással és tapasztalással. Kezdve azzal, hogy Ágival, akivel már lassan másfél éve együtt astangázunk és együtt vezetjük a Kamaszkörutazást, elhatároztuk, hogy picit felfedezzük Bangaloret, India 3.legnagyobb városát. Amikor valakivel huzamosabb ideig kell együtt lenned, eleinte nyilván a legjobb arcodat mutatod, de 2 héten át folyamatosan nem tudsz maszkolni. Ágival nagyon jól összecsiszolódtunk, a Rushikulamban is szobatársak lettünk, így láttuk egymás legjobb és legrosszabb pillanatait is, mégis mély tisztelettel, megértéssel és türelemmel fordultunk a másik felé. Ha volt is olyan helyzet, ami élesebbre sikerült, mindent próbáltunk átbeszélni. Azt hiszem Ági támogató és tapintatos jelenléte is segített nekem abban, hogy ez az elvonulás ennyire jól sikerüljön.  Muszáj pár szót ejtenem tanáraimról. Govi...

Lassan elindulok haza a Rushikulamból, pár óra múlva jön értem a sofőr, aki kivisz a reptérre. 10 napon át volt az otthonom és ahogyan tanárom ( aki egyben házigazdám) utolsó nap megjegyezte, idén már családtagként érkeztem. Tavaly rettenetesen nehéz volt az elvonulás, minden új volt: a hindu szokások, az étkezés, a fürdés, az egész napos földön ülés. Átállni az angol nyelvre, közben szanszkritül énekelni és mantrázni. Megviselt az időeltolódás, az időjárás és a hajnaltól estig tartó programok. És bár élveztem, mégis úgy éreztem, nem feltétlenül jövök vissza következő évben. Azonban valami mégiscsak hívott és milyen jól tettem, hogy hallgattam a belső hangra. Az idei elvonulás egészen más volt, mint a tavalyi, sőt, egészen más volt, mint eddig bármelyik elvonulás. Mélyebben tudtam kapcsolódni magammal, jobban éreztem, mire is van valójában szükségem és ki mertem állni magamért. Ha kellett, elengedéssel, ha kellett megengedéssel. És akkora erőt kaptam a következő 1 évre, ami...

Az elmúlt években egyre több elvonuláson vettem részt. És rájöttem: éveket lehet fejlődni egyegy többnapos elvonulás alatt. Már ha hagyod magadnak. Ha hagyod magad beleengedni a sötétbe, a mélybe, az ismeretlenbe, a félelmetesbe, a kényelmetlenbe. Minden egyes elvonuláson mélyebbre és mélyebbre lehet merülni, hogy egyre könnyebben és szabadabban jöhess fel a felszínre. A mostani elvonulásom Yellapurban egészen másfajta tanítást adott az utolsó napokban, mint amire számítottam. A csendet, a mozdulatlanságot és a böjtöt kaptam ajándékba. Már egy hete vagyunk itt, zajlanak a programok, és lassan a végéhez közeledik az elvonulás. Szombati napra a csoport eldöntötte: 24 órás maunát (teljes csend) és böjtöt tartunk. Szombat reggel még lehet enni egy kis gyümölcsöt, utána másnap 8:30-kor lesz reggeli. Ezalatt a 24 óra alatt kizárólag víz fogyasztható. Természetesen gondoltak azokra, akik esetleg nehezebben, vagy nem bírják, ezért a shalában, ahol étkezni szoktunk, kikészítenek ban...

"Tele a tököm a megengedéssel"gondolhatod most magadban a címet olvasva. Hiszen olyan könnyű mondani.... És manapság a csapból is az folyik, hogy önszeretet, áramlás, megengedés. Ez lett az új szentháromság. Ám most Indiában ismét volt szerencsém megtapasztalni. És mindig olyan döbbenetes erővel érkezik a tanítás, mert még mindig, még 48 évesen is ott tartok, hogy mit szólnak mások. Hogy megengedhetem ezt én magamnak? Igen, megengedhetem, SŐT!!! MEGENGEDEM! Történt, hogy elkezdődött az elvonulás, feszített programokkal, reggel 4:30-kor kezdünk és este 18:30 körül végzünk, utána még vacsora, aztán irány az ágy, hogy fel tudjunk kelni másnap. Nyilván a lehetőség adott, bármikor mondhatom egy programra, hogy ezt kihagyom. De elsőként ott van, hogy mégiscsak ezért jöttem ide: 10 napig élvezhetem, aztán mehetek vissza a kényelmes kis életembe. Aztán ott van a "mit szólnak a tanítóim, mit szólnak a társaim, ha én kihagyok programokat, miközben nyilván nekik sem kön...

2 és fél napja vagyunk Yellapurban, az elvonulásunk helyszínén. Bangalore nyüzsgő lüktetése után itt megpihen az ember. Élvezem a csendet, a természet zajait. És igyekszem átállítani magam - a testemet és a gondolataimat egyaránt- az elvonulásra. Nem könnyű, a testi fájdalmaim bár tavaly óta enyhültek, mégis megvannak és minden egyes foglalkozást kihívás végigülni. Viszont az első nap még örömmel konstatáltam, hogy amíg tavaly már az első perctől nehéz volt, most körülbelül negyed óra után kezdem érezni a feszítő fájdalmat. Sőt, néha egészen el tudok róla feledkezni, mintha ezzel jelezné a testem: minden fejben dől el. Na ez nem tartott sokáig, ma - azaz hétfőn- az első teljes napunkon estére elég rendesen kikészültem.  Szombaton, érkezésünk napján kipihenhettük az utazás fáradalmait, picit lehetett akklimatizálódni. Vasárnap, bár csak délután kezdődött hivatalosan az elvonulás, reggel rögtön egy tűzszertartással kezdtük a napot, melyet a 9 bolygónak és Durga istennőnek...

Elengedésben vagyok. Nem kicsiben és nem csak egy bizonyos dologban. A teljes életemet érinti. Tavaly óta tart már, India után kezdődött még márciusban, de igazán novemberben erősödött fel ennyire. És tudom, hogy a folyamat része, tudom, hogy a javamat szolgálja. Olyan súlyokat teszek le, amikkel nem tudnék tovább haladni, nem tudnék álmot valósítani. Talán így érezheti magát születés közben a kisbaba. Ott kell hagynia mindent, ami ismerős, ami meleg és biztonságos, ám már nem szolgálja a fejlődését, mert érzi, hogy várja valami új, valami nagyobb. Úgy szűkül össze körülöttem is minden, mint az anyaméh a születő kis élet körül: ritmikusan, újra és újra érezteti egyre durvább lökésekkel, hogy ha nem szabadulok meg a régitől, ott fogok megfulladni. Novemberben nyílt ki igazán a szemem, akkor jöttem rá arra, amit igazából régesrégen tudtam és látszatból teszegettem érte: ki kell törni a biztonságos, ám már a lelkemet kevésbé tápláló közegemből. És ehhez azóta rengeteg "se...

Ha belegondolok, milyen volt a 2025-ös évem, hát nem a csupaöröm-boldogság fog eszembe jutni róla. Sokkal inkább a tanítás! Rengeteg, rengeteg tanítás érkezett, nem győztem összekaparni magam egyegy ilyen helyzet után. És ahogyan számot vetettem, rájöttem, hogy fontos kapcsolatokat, embereket, helyeket, pénzeket, tárgyakat és helyzetet kellett elengednem. Volt, amit lágyan, volt, amit fájdalommal, de a tisztulás egyértelmű volt. Volt, amikor már úgy éreztem, ez már túl sok, soha nem lesz vége. De egy icipici remény tartotta bennem a lelket: ha ezeket a veszteségeket tanításoknak élem meg, hamarabb túlleszek rajta és közben még ki is tisztul az életem, a gondolataim, a céljaim és az utam. És így is lett. Nem volt könnyű, rengeteg agyalás, vér, veríték és könny árán, de mindegyik durva helyzet egyszercsak kitisztult és elmúlt. A helyét pedig valami új, valami könnyebb és jobb vette át.  Úgy sejtem, már pár helyen olvastál a kínai horoszkópról és arról, hogy hamarosan a Fa...