Úton Mankával

Nem írtam már egy ideje. Vagyis hazudok: rengeteget írtam. És aztán visszaolvasva azt éreztem, már nem igaz. Írtam örömről, bánatról, bezártságról és szabadságról. Írtam a spiritualizmus óriási térnyeréséről és a materiális világ visszatértéről. Írtam hatalmas szeretetről és egységről, majd írtam mindent felemésztő gyűlölködésről. Aztán egy ponton rájöttem, minden az én aktuális érzésem, érzékelésem kivetülése. Úgyhogy ki is töröltem az írásokat a jegyzeteimből. Nemrég részt vettem egy elvonuláson, ahol lehetőségem volt teljesen belassulni és a mindennapi mókuskerékben pörgés helyett csendben és nyugalomban szemlélni magamat. És megláttam a boldog és elégedett énem, aki végtelenül hálás az életért. Nem tudok mit írni, mert a világ(om) jelenleg minden pillanatban változik, benne én is. Áramlás, változás, öröm és bánat, minden igaz, minden valós. És hogy mégis ezt miért raktam most ki? Hogy tudd, rendben van, ha most kusza és zavaros minden. Rendben van, ha egyik pillanatban ...

Besokalltam. És szerintem nem vagyok egyedül. Na de hadd kezdjem az elején…..egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy 2000-es évek eleje. Úgy gondolom, valahol itt kezdődik az én történetem is. Az elmúlt évek, évtizedek végre lehetőséget adtak arra, hogy a régi, materialista világ picit meghasadjon és ezen az apró résen belopakodjon csendben, kertek alatt a spiritualizmus. Amikor 2010-ben először kerültem el egy ilyen körbe, csak pislogtam, de közben nagyon közelinek, nagyon ismerősnek éreztem mindent, ami történik. Akkoriban azok a szavak, hogy energiaáramlás, öngyógyítás, aura, csakra, reiki, családállítás…még szinte szentségek voltak. Ittuk a tudást egy új világról, ami mégis olyan ősi, elementáris, zsigerig hatoló, hogy nem volt kérdés számomra: minden tanítása igaz. Akkoriban még tényleg az őszinte tudáson és tanításon volt a fókusz, a legtöbb tanítónak nem volt konkurenciája, igaz cél volt, hogy minél több ember elkezdjen a spiritualizmus felé fordulni. Akkoriban ...

Tegnap Camino Steve oldalán olvastam, hogy a zarándoklat legnehezebb része a hazatérés. Mélyen elgondolkodtatott és ez adott ihletet a mai írásomhoz. Ugyanis magamban tovább futtattam ezt a gondolatot és arra jutottam, hogy az önismereti utunk legnehezebb része szintén a „hazatérés”. Meglehetősen mély önismereti folyamatban vagyok ismét, így egészen tisztán érzem, hogy mennyire nehéz is ilyenkor a „hazatérés”. Elvonulások, családállítások segítenek január óta, ám érzem, ez most megint egy új helyre fog vezetni. Egy új „hazatérésben” vagyok. Amikor 15 éve elkezdődött a tudatos, teljes jelenléttel és döntéssel megerősített önismereti utam, akkor még fogalmam sem volt róla, mibe is vágok bele. Kezemben egy icipici csecsemő (a kisfiam), bennem rengeteg frusztráció és düh és egyetlen dolgot tudtam: ez így nincs jól. Egy barát tanácsát megfogadva mentem el életem első családállítására, ami megnyitott előttem egy „zarándoklatot”. És mint egy igazi zarándokúton: voltak nehezebb sza...

Hétvégén ismét elvonuláson voltam, a keményebbik fajtán, a megdolgozós, megdögönyözős, kifacsarós, mégis fényt adós típusún. Bár már hosszú évek óta foglalkozom önismerettel, elvonulásokra mégis csak pár éve kezdtem járni, nagyjából akkor, amikor újra kinyitották a világot a covidot követően. Addig valahogy úgy éreztem, nekem bőven elég 1-1 nap családállítás, vagy akár egy jó előadás. És őszinte leszek: féltem is attól, hogy ami 1 nap alatt olyan hihetetlenül mélyen meg tud érinteni, az vajon mit tenne velem 3-4-5 nap alatt. Szétcincálna, abban biztos voltam, de vajon össze is rakna? Nos, a jó hír, hogy a végén mindig össze leszel rakva. A rossz hír, hogy ez egyedül rajtad múlik, a többiek „csak” segítenek, ha szükséged van rá. De egyedül te tudhatod, mi az, amiben vagy és mi az , amire igazán szükséged van. Mi az, amit beengedsz és mi az, amit nem. Életem első elvonulására úgy mentem el, mint egy kis mininyaralásra: jajdejóóó, én most végre trendibben is önismerek, „elvonu...

🕉️ Na hát az van Drágáim, hogy a programjaim nagy részén az eredetileg jelentkezők kb fele szokott mostanában részt venni. Betegségek, késések, depresszió, demotiváltság….ugye, milyen ismerősek ezek a tünetek? És bizony igencsak valósak. Ha kezdő lennék – megismétlem a lényegi szócskát: HA – akkor most nagyon kiakadnék a lemondásokon. De tudom, hogy egyrészt manapság mennyire sok a választási lehetőségünk (értem ezalatt, hogy manapság több az országban a hangtálterapeuta, mint a kátyúk az utakon és lassan többen élnek ajurvédikusan egészségesen, mint bárhogyan másképpen…. igazából csoda, ha bárki is él még, aki nem követ valami hihetetlenül divatos étkezési irányzatot J). Másrészt a saját bőrömön is érzem, mennyire nehéz most egyensúlyban, egészségben, testi-lelki jóllétben lenni. Egyszóval a mai írásom arról fog szólni, hogy itt a Tűz Ló éve, mi mégsem vágtázunk rajta, mert egyfolytában ledob a hátáról az a buta ló. Holott mi annyira, de annyira vártuk. És annyi, de annyi...

Holnap telihold, holdfogyatkozás és tízmilliószoros nap lesz. Már megint valami spirikatyvasz???- kiálthatsz most fel, ám szeretném veled megszerettetni ezeket a különleges napokat, így kérlek olvasd végig az írásomat ezekről a természeti és vallási különlegességekről. 🌝Nem is olyan régen történt, hogy lelkesen írtam a Teliholdról, ismerőseim pedig biztosak voltak benne, hogy megbolondultam, amikor a Hold felé fordulva igyekszem mélyülni saját magamban. Hiszen a telihold csak zavart, félelmet, kuszaságot és álmatlan éjszakákat hozhat. Ugye neked is ismerősek ezek a félelmek? Bevallom, pár évvel ezelőtt Telihold közeledtével már előre stresszeltem, vajon hány éjszakát nem alszom, vajon mennyire leszek feszült, vajon kivel fogok összeveszni és vajon milyen zavaros álmaim lesznek. Magamnak predesztináltam a rossz dolgokat, történéseket. Ám egyszer olvastam egy cikket, ami arról mesélt, a Hold hogyan tudja megmozgatni az óceánok vizét, hogyan képes állatok, növények rendszerét...