Uralod, ha elengeded

Elengedésben vagyok. Nem kicsiben és nem csak egy bizonyos dologban. A teljes életemet érinti. Tavaly óta tart már, India után kezdődött még márciusban, de igazán novemberben erősödött fel ennyire. És tudom, hogy a folyamat része, tudom, hogy a javamat szolgálja. Olyan súlyokat teszek le, amikkel nem tudnék tovább haladni, nem tudnék álmot valósítani. Talán így érezheti magát születés közben a kisbaba. Ott kell hagynia mindent, ami ismerős, ami meleg és biztonságos, ám már nem szolgálja a fejlődését, mert érzi, hogy várja valami új, valami nagyobb. Úgy szűkül össze körülöttem is minden, mint az anyaméh a születő kis élet körül: ritmikusan, újra és újra érezteti egyre durvább lökésekkel, hogy ha nem szabadulok meg a régitől, ott fogok megfulladni.

Novemberben nyílt ki igazán a szemem, akkor jöttem rá arra, amit igazából régesrégen tudtam és látszatból teszegettem érte: ki kell törni a biztonságos, ám már a lelkemet kevésbé tápláló közegemből. És ehhez azóta rengeteg "segítséget" kapok. Mivel értettem a jelet, de nem nagyon akaródzott mozdulni, az Univerzum rámtolt olyan kényelmetlen szituációkat, amik elől nincs menekvés.

És tegnap este ültem a lakásunkban, ami az elmúlt 2 hónapban végre a tisztulás útjára lépett (mégha nem is teljesen saját akaratból, de évek óta tervben volt a sok lom kipakolása és a lakás átalakítása és hát mostanra az Univerzum nem tűr halogatást, így annyira szűkítette a lehetőségeket a nagytakarításra, hogy végül nem maradt más választás). És körbenéztem a megmaradt ismerős bútorok és az ismeretlen nagy terek és új holmik között és összeomlottam: folyt a könnyem, és csak zokogtam és zokogtam. Mert néha az is kell az elengedéshez.

Gondolj csak az újszülöttre, mennyit küzd, mennyire erőlködik és a végén hatalmas, megkönnyebbült sírással jelzi: megszülettem.

Az én sírásom még valahol a szűkülő szülőcsatornában tört rám, de már kezdem sejteni, hamarosan ott lesz a kapu, a fény, az eleinte még fájó, szúró, hideg, idegen és ismeretlen, mégis olyan ismerős új élet. Amiért leszülettem, amiért az elmúlt években folyamatosan teszek. 

2025-ben a kapcsolataimban kellett rendet tennem: sok elengedéssel járt, ám a fontos kapcsolódásokat meg tudtuk közösen javítani, tovább tudtuk vinni. A párkapcsolatom újjászületett, ehhez el kellett engednem a ragaszkodásomat ahhoz, hogy csakis közösen vezethet egyfelé az utunk. Rá kellett jönnöm, hogy megengedőbb lehetek magammal és vele is ahhoz, hogy mindenki ki tudjon teljesedni, mégis legyenek közös kapcsolódások is. Barátságok tétettek mérlegre és bizony voltak veszteségek. Ám ami megmaradt,  az most mindennél erősebb, mert őszintébb, nyíltabb és tisztább. De ehhez bele kellett állni olyan beszélgetésekbe, amik nem feltétlenül voltak kényelmesek és udvariaskodók. Hogy megérte -e? Abszolút! 

Majd idén januárban következett az életterünk: a lakásunk. Amiről fentebb már írtam: kipucoltam, amit ki kellett és nyilván még bőven akad elengednivaló, de a folyamat elindult.

És most következik a munkám és a hivatásom. 2 teljesen más dolog, az egyik a biztonságot adja pénz formájában, a másik az örömet és a tudatot, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Tudom jól, ott is rendet kell tenni: túl sokáig nem tarthat az ember büntetlenül 2 vasat a tűzben. Választanom és lépnem kell. Biztonságos megszokott mocsár vagy csodás és néha nehéz kihívásokkal teli életcél. Tudom, érzem, hogy 2026 ezzel fog telni (talán még 2027 eleje is) és a végén megszületik az új. 

Közben a gyerekeim is kirepülőben, és ezzel egy egészen újfajta elengedést kell gyakorolnom: amikor úgy kell engednem saját útjára az általam mindennél jobban szeretett személyt, hogy megszakad a szívem, de közben az örömtől is szakad, mert látom, hogy milyen szépen kezdik a saját kis életüket építgetni, kockáról kockára.

Elengedésben vagyok. Nem kicsiben és nem csak egy bizonyos dologban. A teljes életemet érinti. És nagyon-nagyon nehéz. Néha azt gondolom, elengedem az elengedést és visszaülök a megszokottba. Aztán jön a hívás, ami egyértelművé teszi, hogy nincs több idő, ITT az idő. Elengedni, lépni, elindulni... Szabadon💖🙏