Első napok a Rushikulamban

2 és fél napja vagyunk Yellapurban, az elvonulásunk helyszínén. Bangalore nyüzsgő lüktetése után itt megpihen az ember. Élvezem a csendet, a természet zajait. És igyekszem átállítani magam - a testemet és a gondolataimat egyaránt- az elvonulásra. Nem könnyű, a testi fájdalmaim bár tavaly óta enyhültek, mégis megvannak és minden egyes foglalkozást kihívás végigülni. Viszont az első nap még örömmel konstatáltam, hogy amíg tavaly már az első perctől nehéz volt, most körülbelül negyed óra után kezdem érezni a feszítő fájdalmat. Sőt, néha egészen el tudok róla feledkezni, mintha ezzel jelezné a testem: minden fejben dől el. Na ez nem tartott sokáig, ma - azaz hétfőn- az első teljes napunkon estére elég rendesen kikészültem. 

Szombaton, érkezésünk napján kipihenhettük az utazás fáradalmait, picit lehetett akklimatizálódni. Vasárnap, bár csak délután kezdődött hivatalosan az elvonulás, reggel rögtön egy tűzszertartással kezdtük a napot, melyet a 9 bolygónak és Durga istennőnek ajánlottuk fel. Bangaloreban, a Bull Temple előtt éppen Durga szobra fogott meg, meg is vettem, így a szertartás alatt végig ott volt velem. A teljes tűzszertartás 3 órás volt és nem tudtam, hogyan fogom bírni, ám végül olyan gyönyörű és mély volt, hogy amire eddig kerestem a választ (mégis miért jöttem vissza ide, a Rushikulamba), az a szertartás végére megérkezett. Megnyugtató volt végre látni az irányt és bár nyilván sejtettem, de így sokkal nyugodtabban vártam az elvonulást. 

Eddig bármilyen elvonuláson voltam, nagyon mély és intenzív átalakulást indított el, nehéz időszakokat zárt le és új köröket nyitott. Azt érzem, a mostani elvonulás ismét valamit lezár és megnyit egy egészen újat, egy olyan újat, amiben rég nem volt részem. Érezni önmagam erejét és bele is állni abba. Elhinni, hogy képes vagyok rá. Hogy a múlt segít, a jövő inspirál, de a jelen az, amiben igazán élni és cselekedni kell. 

Este nyitókörben mesélhetett mindenki magáról és arról, miért is jött ide. Jó volt tisztán látni a célom, hogy mennyivel tudatosabban fogok tudni idén jelen lenni, de ha szükségem van rá, akkor tudok magammal szemben megengedő lenni. 

És ma reggel elkezdődött az elvonulás úgy igazán. 4:30-tól 18:30-ig szertartások, mnatraéneklés, filozófikus beszélgetés, a pihiidő alatt pedig igyekeztünk mosni (végre van áram) és kiszaladtunk a faluba vásárolni. Estére azt éreztem, szanaszét vagyok. Úgy döntöttem kihagyom a vacsorát, valahogy össze kell raknom fejben magam. Aztán készítettem meleg vizet a vödörbe és hihetetlenül nagy boldogsággal locsoltam magamra a kis kék kancsóból. A mai satsang egyik témája, azaz hogy a problémát mi tesszük azzá, most érkezett meg hozzám. Hiszen itt lehetek egy csodás helyen, rokonlelkekkel és fantasztikus tanárokkal. 10 nap annyira kevés, mégis, ha az ember fájdalomnak, szenvedésnek és fáradtságnak fogja fel, akkor oly sok. Úgyhogy döntöttem: megélem a pillanatot,  és ami előttem van, azt igyekszem pozitívvá formálni még akkor is, ha negatív formában jön szembe velem. Hiszen én teszem azzá. És bármikor van lehetőségem változtatni a gondolataimon.  Örülök, hogy itt lehetek és olyan körülmények között fejlődhetek, ami nem sok embernek adatik. Közben persze még lehámlik, ami az elmúlt időszakban rajtam maradt, de ez így van rendjén. Közeleg február 17, sok vallásban ez fordulópont: Maha Sivaratri,  a Tűz Ló éve és persze Újhold napja. Most még az elengedésé a főszerep. Aztán megint jöhet a gyarapodás, a megújulás. Én itt Indiában készülök fel rá és remélem, megtámogatja a következő évemet.