A csend hangja
Minden egyes elvonuláson mélyebbre és mélyebbre lehet merülni, hogy egyre könnyebben és szabadabban jöhess fel a felszínre.
A mostani elvonulásom Yellapurban egészen másfajta tanítást adott az utolsó napokban, mint amire számítottam. A csendet, a mozdulatlanságot és a böjtöt kaptam ajándékba.
Már egy hete vagyunk itt, zajlanak a programok, és lassan a végéhez közeledik az elvonulás. Szombati napra a csoport eldöntötte: 24 órás maunát (teljes csend) és böjtöt tartunk. Szombat reggel még lehet enni egy kis gyümölcsöt, utána másnap 8:30-kor lesz reggeli. Ezalatt a 24 óra alatt kizárólag víz fogyasztható. Természetesen gondoltak azokra, akik esetleg nehezebben, vagy nem bírják, ezért a shalában, ahol étkezni szoktunk, kikészítenek banánt és görögdinnyét, illetve aki igényli, este kérhet egy könnyű vacsorát.
Én elhatároztam, hogy megpróbálok kitartani. (spoiler: nem sikerült😂🙈) Otthon már heti 1-2 nap be szoktam iktatni 20 órás böjtöt, a normál étkezésem is a 8-16-os ritmusban folyik, úgyhogy reméltem, hogy bírni fogom. Igenám, de amíg otthon nekem az utolsó étkezés délután 2 és másnap reggel 10kor reggelizem, átalszom a böjt nagy részét. Itt most az egész teljes napot végig kell bírni....és pont akkor kell elaludni,amikor már nagyon éhes vagy. Korgó gyomorral nem túl kellemes álomba szenderülni.
Ezen kívül ott a mauna, a teljes csend. Annyira megszoktuk a mindennapokban, hogy kommunikálunk egymással, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen lehet nélküle. Feladatot is kaptunk, japázni (ejtsd: dzsapa, ugyanazon mantraszöveg folyamatos ismétlése) kell, amennyit csak lehet. És hogy felkészüljünk Sivaratrira, azaz Síva ünnepére, az Om Hrim Namasivaya mantrát kell ismételnünk, amennyiszer csak tudjuk.
Péntek este még kimentünk a lányokkal a faluba, fesztivál van, amit 3 évente rendeznek meg, idegyűlik rengeteg ember, hatalmas esemény ebben a tartományban. Szürreális volt a színes, nyüzsgő, rettenetesen zajos tömegben áramlani, összesimulni vadidegen emberekkel, miközben tudtam, másnap teljesen más energiákkal nézek szembe.
És eljött a szombat reggel. Elmondhatatlanul mélyen és jót aludtam. Talán mert tudtam, másnap nem kell korán kelni, vagy azért, mert előző este kifárasztott a fesztiválon tapasztalt tömeg. Nem tudom, de sokáig nem is gondolkodtam rajta. Amikor 7:20kor kinyitottam a szemem, első gondolatom az volt: idejét sem tudom, mikor aludtam utoljára eddig és ekkorát. Láttam, hogy Ági, a szobatársam már nincs bent, így hozzákezdtem a reggeli tisztító rituálémhoz. Nyelvkaparás, fogmosás, egy pohár langyos víz, majd következett a kedvencem, a fürdés. Itt a Rushikulamban -meg szerintem kb egész Indiában - nagyon más a fürdési szokás, talán mert kicsi a víznyomás, talán, mert drága a víz, vagy környezettudatosak. Mindenesetre én itt hajnalonta, astanga után kialakítottam magamnak egy igazi fürdési rituálét, ami olyasmi, mint a hangtálas rituálém: megtisztít és feltölt. Minden reggel felforralok egy kancsó vizet a vízforralóban, majd adok hozzá annyi hideget, hogy kellemes legyen, ehhez van egy vödör és utána a kis kancsóval elkezdem locsolni magamra a meleg vizet. Lassan, finoman, az arcomtól indul, és közben azt érzem, hogy megtisztít mindentől, ami az éjjel rám ragadt. Fizikai izzadságtól és spirituálisan rám akaszkodó energiáktól. Mire a 4. és 5. kancsó vizet öntöm magamra, már azt képzelem, ahogy a víz ereje feltölt tiszta energiával és körbevesz egyfajta védelemmel. Fantasztikus napkezdés, teljesen rászoktam. Nos, a böjt és mauna napján tökéletes volt így indítani a napot. Majd megvártam a 8:30-at és akkor ettem egy banánt, hogy tutira meglegyen a 24 óra. És elindult a nap.
Lementem a tópartra, vittem magammal a malámat (ez egy 108 szemes imafüzér) és leültem. Eleinte csak néztem a természet csodás színeit, hallgattam a hangokat, majd vállamra terítettem a sálamat, lehunytam a szememet, kezembe vettem a malát és elkezdtem japázni. 5 kör volt a cél elsőre, azaz 5*108 mantra, de úgy voltam vele, ha bele tudok merülni, folytatom. Végül 10 kört csináltam, 1080 mantra szállt az égbe, közben néha teljesen elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal, olyan kapcsolódásban volt részem. Ezután csak ültem, csukott szemmel, majd amikor végre kinyitottam a szemem, hihetetlenül vibráló színek tódultak elém. Az érzékelésem egészen kiélesedett, az illatok, a fények, a színek, a hangok. Minden olyan más, olyan csodálatos lett. Pedig ez csak 1 óra volt, egyetlen órácska.
Ezután felmentem a szobámba és lepihentem, majd 1 óra múlva újra elindultam, újabb 10 kör volt a cél. Szépen apránként szerettem volna csinálni, a tervem az volt, hogy az utolsó kört naplementekor fejezem be, ahogy lemegy a nap, én is nyugovóra térek (ez itt körülbelül 18:30-kor történik )
Lementem a shalába, itt történnek a hajnali rituálék, itt gyakoroljuk az astangát és itt is étkezünk. Igazi központi hely, az energiáit el lehet képzelni, mennyire erősek. Soksok ima, lélegzet van már a levegőben és mi most ehhez teszünk egy keveset. Kerestem egy nyugalmasabb oldalt, magamra terítettem a kendőmet és elkezdtem japázni. Eleinte egészen könnyűnek tűnt, aztán elindult a hullámzás. Érdekes volt megtapasztalni, hogyan változtak az energiák azzal, ha bejött egyegy ember és leült japázni. Mindenki más energiát hozott, volt aki egészen forró energiát, volt, akinek a jelenléte lehűtött és volt, aki fantasztikus nyugalmat adott nekem. Egyszercsak azt vettem észre, hogy kész a 10 kör, ezért belevágtam újabb 5 körbe. Annak a vége valamiféle álomszerű élménybe torkollt, addigra már olyan mélyre kerülhettem a mantrától, hogy nem tudtam eldönteni, ébren vagyok vagy álmodom? Eljutottam 16 körig, akkorra már nagyon szűknek éreztem a teret, ezért kimentem a tóhoz, és leültem. Akkora nyugalom és bizonyosság szállt meg, hogy úgy döntöttem, folytatom a japázást. Végül 20 körig jutottam, újabb 2160 ima szállt az ég felé. Nagyon elfáradtam, ráadásul ebédidő, 13 óra, ezért úgy döntöttem, lefekszem kicsit szunyókálni. Bőven van időm még mantrázni.
Háromnegyed órával később ébredtem és kimentem a teraszrészre, ott folytattam a japát. 15 kör gond nélkül lement, utána megjelent egy társam, aki sétáló japázás mellett döntött és annyira elvitte a fókuszt, hogy képtelen voltam folytatni. Közben megérkezett egy másik társam, aki videókat kezdett hangosan nézni a telefonján, borzasztóan zavaró volt. Gondolkodtam, mit jelent ez. Elsőre az jutott eszembe, hogy megpróbálom tartani a fókuszt és folytatom a mantrákat. Nem ment sajnos. Ezért inkább elhagytam a helyet és lementem a shalába. A dinnyét valaki megvágta... rendkívül csábító volt...
A következő 5 kör a sátán köre volt ( ez már reggel óta az 50.kör volt), mantráztam ugyan, de csakis a megvágott dinnye járt a fejemben. Végülis a dinnye csak víz. Annyira nem is lenne csalás. Dehát mégsem víz, van benne cukor, meg rost, magok, szóval mégiscsak "csalás". Viaskodtam magammal, nem tudtam, mitévő legyek. Úgy döntöttem, csinálok újabb 10 kört, megpróbálok kizárólag a mantrára figyelni és meglátom. Ha utána is érzem a hívást, odamegyek és vágok belőle egy szeletet.
Megcsináltam az újabb 10 kört, ez volt eddig a legrosszabb 10 köröm, de a végére elmúlt az éhségem. Úgyhogy kiültem picit a tó melletti kőpadra és engedtem, hogy átjárjon a testi fájdalom és legnagyobb meglepetésemre valami nagy energia, ami most kezdett éledni. Ha már itt voltam, 10 kört itt is mantráztam, hiszen itt kezdtem reggel és hamarosan felmegyek a tetőrészre a naplementében mantrázni. Nem számítottam rá, hogy annyira beszív a mantra ereje, hogy a végén 20 kör lett belőle. 80 körnél jártam, 108 kört tűztem ki célul mára. Milyen szép lenne , 108*108 mantra. És ekkor meghallottam valami ismerős recsegést. Szobatársam olyan halkan osont ki a dinnyével, hogy nem hallottam, csak amikor már vágta a szeletet. Ránéztem, kérdőn vissznézett, bólintottam és gondolkodás nélkül odaléptem dinnyézni. Lassan 10 órája mantrázok, nem ettem semmit, úgyhogy bár a görögdinnye életem legéretlenebb, legízetlenebb dinnyéje volt, mégis maga a Mennyország. Hagytam, hogy az összes ízlelőbimbómat elérje, végigcsorogjon a torkomon. És ekkor néztünk össze Ágival, szerintem ugyanabban a Mennyországban jártunk. Majd miután megettem, vágtam újabb kis szeletet, megfelezve Ágival.
Aztán én még elhoztam 1 mandarint is, olyan töltést kaptam ezektől a gyümölcsöktől, mintha megittam volna 3 kávét.
Új erőre kaptam, közben elkezdett lemenni a nap: irány a tetőterasz, vár még 28 kör. Nem tudom, mikor volt utoljára ennyire intenzív meditatív élményem: gyakorlatilag teljesen beszippantott a mantra és csak ismételgettem magamban és közben néha nyitva volt a szemem, néha csukva. Néha láttam, ahogy megy le a nap, néha pedig csak hallottam, ahogyan a madarak elkezdenek szárnyukat csapkodva repülni a lemenő nap felé. Aztán megint hangok: malaccsalád érkezett, és ismét látvány: egy hatalmas madár szállt a szomszéd fára. Közel másfél órán át váltakoztak ezek az érzések, megélések, végül már muszáj volt az utolsó 3 kört sétálva japáznom, mivel ellezdtek támadni a szúnyogok. Amikor a 108.kör végére értem, egyszerre éreztem megnyugvást, elégedettséget és egyfajta szomorúságot. Csodaszép nap volt a mai, rengeteget tanultam magamról, a kitartásról, türelemről és persze a megengedésről. Bármikor újra csinálnám és most már tudom, hogy képes vagyok rá. Akár arra, hogy kitartsak, akár arra, hogy ha szükségem van rá, megengedő legyek magammal. Egy dologban még biztosabb lettem önmagammal kapcsolatban: ha valamit eltervezek azt véghez is tudom vinni. Még akkor is, ha ez elengedéssel, "feladással" jár.
Hálás szívvel várom a holnapi Maha Sivaratrit 🙏💖
Megjegyzések
Megjegyzés küldése