2025: a kalandok éve, avagy irány Indonézia és Dél-Ázsia

Egészen pici korom óta, ha valami nagy dolog történt velem, elkezdtem írni. 7-8 évesen még mesével mondtam el. Tiniként romantikus novellát kezdtem írni, ami természetesen rólam szólt. Majd belépvén az igazi kamaszlétbe, titkos naplóírásba fogtam. „Kedves Naplóm!” De szép is volt titkokat suttogni a kockás füzetnek. Huszonévesen blogot vezettem, Kalandozások Markával. Már akkor is az utazás az életem része volt. Harmincas éveim közepén behúzódtam a csigaházba és jegyzeteket írtam magamnak. Mellette azért a gasztroblogomban volt pár személyes bejegyzés is. Aztán elhagyva a negyvenet, fészbuk-posztokban igyekeztem kiírni a gondolataimat. Sokszor elgondolkodtam, vajon ki kíváncsi rám, és mindig kaptam megerősítést, hogy érdemes. Most pedig, közeledve az ötvenhez, legfőképpen magamnak szoktam jegyzetelni a telefonomba. Tavaly elutaztam Balira, útinaplót is írtam, de bevallom őszintén, nem olvastam vissza azóta sem. Azt hiszem, féltem, hogy túlságosan mélyen élném újra az ott megélteket. És őszintén szólva Bali még annyira élénken lüktet bennem, hogy ez bőven elég . Még nincs szükségem emlékeztetőre.  

Idén életem kalandjára készülök: egy hátizsákkal és egy kisbőrönddel nekivágok 22 napra Indonéziának és Dél-Indiának. Picit össze is szorul a gyomrom tőle: nem tudom eldönteni, az izgulás, az öröm, a vágy vagy a félelem az az erő, ami legjobban szorít most. Talán mindegyik egyszerre, finoman, éppen csak annyira, amennyire kell. Úgy érzem, idén végre eljutottam oda minden szempontból , hogy egyedül induljak el a nagyvilágba. A Turkish Airlines szerint kerek 40 napom van az indulásig. Az már nem túl sok. Az első állomás Isztambul. Majd Denpasar és Ubud. Terv nem sok, az áramlásra és Bali mamára bízom magam. Egyszer már bejött, remélem megérett szívem-lelkem a nagy (belső) utazásra. Végül 10 napra elvonulok dél-Indiába, itt már csatlakozom egy nemzetközi csoporthoz: jóga, mantra, szertartások és ajurvéda fogja kitölteni a napjaimat. És végül haza Budapestre.  

Mostantól újra írok bátran a saját gondolataimról, megéléseimről és tapasztalataimról, mert ha csak egyetlen embernek is segítenek a írásaim, akkor már megérte. Főleg, ha az az egyetlen ember én magam vagyok. Kiírni magamból az átélt élményeket az egyik legjobb terápia. Legalábbis nekem, pici korom óta. 

Kezdődjék a kaland!