A NagyKaland előélete, avagy hogyan jutottam el az ötlettől a megvalósításig

Rengeteg kérdés érkezett az utazásommal kapcsolatban, igyekeztem összeszedni és megválaszolni:

A NagyKaland előélete

Amikor tavaly visszaérkeztem márciusban Baliról, tudtam, éreztem minden zsigeremben, hogy vissza fogok térni. Azt persze még nem tudtam, mikor, én úgy 2-3 év múlvára tettem az időpontot, de másképp alakult.

Elkezdtem fogyni, fura álmaim voltak: Bali Mama dolgozott bennem és éjjelente hívott.

Közben folytattam ajurvéda tanulmányaimat és megszólított India is. Valahogy mégsem szólított annyira, hogy rászánjam magam egy útra Észak-Indiába, Rishikeshbe, ahova tanárommal, csoportommal együtt mehettem volna. 

Teltek múltak a hónapok, nyár végére már tisztán éreztem: mennem kell Balira, így el is kezdtem szervezkedni. Egyetlen dologban voltam biztos: egyedül kell mennem. Voltak tervek barátnővel, voltak férjjel, de a tér mindig azt dobta, hogy egyedül. Így aztán megterveztem 2 hetet Balin. A szállást lefoglaltam: egy rizsföld közepén egy bambuszházikó, mint az Ízek, imák, szerelmekben. Romantizálni kezdtem azt az utat, ami a belső utazásomról kéne, hogy szóljon.Éreztem, ez nem jó irány. Néztem másik szállást: jógastúdiókhoz közel, Ubud központjában. Ott billegtem magamban: mennem kell, de vajon miért?

Aztán október elején feldobott a fészbuk egy eseményt: Arunachala Retreat: Yellapur 2025. 10 nap astanga jóga, ajurvéda tanulmányok és hindu hagyományok, szertartások és mantrák. Dunsztom sincs, melyik szó fogott meg a programleírásban a legjobban, de azonnal ráírtam Gyulai Julcsira, aki az egyik szervezője. Ő rámcsörgött, én meg ontottam rá, hogy az angolom nem a legjobb, azt sem tudom, mi az astanga-jóga, és még sosem jártam Indiában. És mindenre csak azt mondta: nem baj, gyere, megoldjuk.

Pont azon a hétvégén tartott Julcsi egy astanga jóga alapozó kurzust, elmentem rá. Ott billegtem, kínlódtam, fájtam a kötöttségemmel és a plusz kilóimmal és közben kattogott az agyam: „mit keresel itt, mit keresel itt?”

Nap végére olyan hihetetlen energiák tomboltak bennem, hogy azonnal odaadtam az előleget Julcsinak.

Na de mi lesz Balival? 2 hét India kimeríti a munkahelyem és a családom teljes megértését, nem feszíthetem tovább a már amúgy is feszes húrt. Klienseket sem tudnék fogadni, mi lesz az évek alatt felépített kis vállalkozásommal? Napokig kattogtam: 3 hétre kéne menni, 1 hét Bali és 2 hét India. Na de hol kezdjem, hogy mindenki boldog és elégedett legyen?

Elsőként természetesen Életem párjával ültem le. Női logikával először felfestettem neki, mennyire nagy szükségem van töltődni. És igyekeztem elmagyarázni, hogy az alapból „rossz zsaru” Anya „vérengző zsaru” lesz hamarosan, ha nem tud kikapcsolódni. Misi ekkor már mosolygott, 20 éve vagyunk együtt, ismeri a rábeszélőkémet és az ehhez tartozó taktikámat. Csendesen csak ennyit mondott: „Ha menned kell, menj nyugodtan, itthon minden rendben lesz.”. Nem tudom, hogyan fogom tudni neki valaha is megköszönni, hogy ilyen megengedő, elengedő és megértő velem mindig. Ezután következtek a gyerekek: egy 14 és egy 17 éves kamasz fiútól kellett "elkéretzkednem": naná,hogy örültek annak, hogy kicsit lazább lesz a gyeplő. Persze azért nagyon megölelgettek és láttam a szemükben a féltést. 

Következett a főnököm: szerencsére imád utazni, így csak annyit kért, hogy a munkáim menjenek zökkenőmentesen a távollétem alatt is. 

Jipppppiiiiii, zöld zászlók lebegtek a pirosak helyén, úgyhogy elkezdtem parázni: basszus, ezek tényleg elengednek, úgyhogy ez azt jelenti, hogy TÉNYLEG utazhatok. Te jó ég. 3 hét, egyedül a nagyvilágban. Tényleg menni akarok?

És már nem volt visszaút, vitt a sodrás. Megvettem a repjegyet Balira, a Turkish Airlinest választottam, mert így 1 napot tudok nézelődni Isztambulban is. Aztán megláttam egy szuper helyet szállásnak Balin: van cuki saját teraszom, ahol reggelente astangázhatok. Van a szállásnak gyönyörű nagy kertje, közösségi reggeli, külön jógaterem. Tökéletes hely az önkéntes elvonulásomhoz: ha akarom , egyedül vagyok, ha akarom, az ott lakókkal barátkozom.

Most már csak ki kellett találni, hogyan jutok át Indiába és onnan majd hogyan jutok haza. Leesett a tantusz: Indiába kizárólag saját magamra hagyatkozva tudok eljutni, nem lesznek társak, akikhez becsatlakozhatok. Skyscanneren kezdtem a keresgélést, majd rákerestem az egyes indiai repterekre: melyik lenne a legoptimálisabb átszállóhely. Végül úgy döntöttem Bangalore lesz a város, ahol életemben először éri lábam Indiát. Onnan már csak egy belső repülőjárat és egy transzfer a „kis” faluig, Yellapurig, ahol már magyar szót is hallhatok végre. A yellapuri elvonulás igazán színes lesz: nemzetközi résztvevőkkel, indiai vendéglátóval (akitől az ajurvédikus és hindu tudományokat tanuljuk), valamint egy japán-amerikai származású astanga tanárral. És India minden szépségével és izgalmával.

Hazafelé nagyon sokat filóztam, már minden repjegyem, minden szállásom megvolt, kivéve a hazaúté. (igenigen, ez akár egy jel is lehetne, de nyugiiii, hazatérek )

Végül Dubai városát érintve találtam megfelelő repjegyet, jópár órás várakozással. Éjszaka érkezem és másnap éjjel megyek tovább Budapestre, így ott fogok tölteni egy éjszakát és egy nappalt. Hogy ezt mennyire fogom/akarom majd kihasználni, még nem tudom. 3 hét belső utazás után fogggalmam sincs, mi vár rám. A megérzéseimre bízom magam. Ahogyan azt a teljes út során tervezem.

És a végén jöjjenek a félelmeim:

igazából nem nagyon félek semmitől.

Bevallom, nagyon sokáig eszembe sem jutott, hogy bármi is elsülhet akár rosszul is. De aztán jöttek az aggódó rokonok és barátok és én ámulva gondolkodtam el: tényleg ilyen veszélyes 3 hétre elmenni egyedül a világ másik végébe? Felelőtlen lennék,hogy az álmaim megvalósítása közben elfelejtettem félni? Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg dolog érhet, olyan is, ami nem kellemes. Ezeket az agyam tudja és felkészültem a negatív forgatókönyvekre is. Mi lesz, ha beteg leszek, mi lesz, ha lekésem a repülőt, mi lesz, ha nem bírom egyedül és kiborulok, mi lesz, ha túl sok lesz Bali vagy India. 

És miközben kezdtem elmerülni az utazás negatív oldalában, beugrott egy mondat, még gyerekkoromban hallottam egy filmben:

"Ha félelemben élsz, csak félig élsz!"

Én elindulok, és bármit is kapok, tanításnak fogom fel és megpróbálom a lehető legpozitívabban venni. 

Minden sejtemben, minden zsigeremben érzem: kezdődhet az utazás kívül és belül💖