A szabadság íze

A negyedik napon szabadnapot kaptunk, ezért a szobatársakkal úgy döntöttünk, ellátogatunk a híres Majomerdőbe. Már mentünk haza közvetlenül a majomerdő mellett, de most bemerészkedtünk. Féltem, vajon megtámadnak, vagy rámmásznak? De nagyon kedvesek voltak. Éreztem, valami készülődik: hát olyan hasmenésem lett a majomerdő közepén, hogy alig tudtam befutni a WCbe. A többiek is ezzel küzdöttek: valami mostanra érett be és mi átadtuk magunkat az elengedésnek. 

Volt egy terület, amit a sérült majmoknak különítettek el, nagyon megindító volt, ráláthattunk a saját sérüléseinkre és nagyon megható volt, ahogyan ezek a sérült majmok megmutatják, miként lehet akár vakon vagy kezek nélkül létezni, a másikra támaszkodva, teljesen megbízva a társadban, aki a nyomorúságban lett társaddá.

Hazafelé szétváltunk, Katával mi ketten együtt maradtunk, többiek intézték a saját dolgaikat. Nekem pénzt kellett váltanom: megláttam egy táblát, szóltam Katának, hogy menjen előre, én váltok. Egy kis sikátoron mentem át, volt valami fora érzésem, de elhessegettem. A férfi baromi kedves volt, háromszor is leszámolta a pénzt, majd a kezembe adta és elköszönt. És ekkor, EKKOR BEVILLANT: ez nem hivatalos váltóhely. Úgyhogy gyorsan megszámoltam. Rengeteg pénz hiányzott. ELkérte, megint átszámolta, megvolt. Visszakértem (ekkor már élveztem, hogy elcsíptem a csalást), és én is megszámoltam. Most picit kevesebb hiányzott. Feléledt a kíváncsiság bennem, visszaadtam neki, hogy számolja meg és nagyon NAGYON figyeltem a kezét, de nem vettem észre a csalást. Visszaadta a pénzt, mosolygott, szerintem már sejtette, hogy itt nem tud lopni. Már csak minimális pénz hiányzott, ránéztem, mosolyogtam, kértem, számolja meg újra, de egészen odahajoltam a kezéhez. Vette a lapot, tudta, hogy a csalást nézem. Ismét letüntetett soksok pénzt, úgy adta vissza vigyorogva. Én semmit sem láttam megint. Játék lett most már, mindketten élveztük, nekem azért dobogott a szívem, de valahogy biztonságban éreztem magam. 

Mondtam neki, hogy akkor most adja ide a hiányzó pénzt. Szó nélkül leszámolta. Én megint újraszámoltam, stimmelt az összeg. Rámnézett, mosolygott, megkérdezte, hogy még egyszer átszámolja? Na akkor már elnevettem magam és ráztam a fejem: NOOOO, szukszma. És meghajoltam. Megtanított kiállni az igazamért, hogy merjek szólni, ha átvernek. Nem is gondoltam, később ez majd mekkora önbizalmat fog adni. Azóta is hálás vagyok ennek a férfinak. Tudom, butaság, de nem tudok rá haragudni.

Katával visszasétáltunk a szállásra, mert 13 órára páros masszázsra voltunk bejelentkezve. 

A masszázs után kiültünk teázni és éppen indultunk volna vissza a bungallónkba, amikor elkezdett ömleni az eső. Csak beszélgettünk és beszélgettünk, aztán egyszercsak kiálltunk a szakadó esőbe és táncoltunk. Nevettünk, táncoltunk, annyira szakadt a trópusi forró eső, hogy alig láttunk, de csak élveztük, ahogyan átmos. Isten és az angyalok felettünk mosolyogtak. Gyorsan kihoztuk az ásványainkat, erőtárgyainkat is, átmostunk mindent. 

Az este már csak a pihenésé volt. Csodásan sikerült az első szabadnap.