Egy álom megvalósul - Balira megyek!!!

Vissza sem tudok emlékezni, mikor volt életemben először az a pillanat, amikor belém hasított, hogy Balit látnom kell. Nem tavaly volt, nem is tavalyelőtt, de még csak nem is 10 éve. Úgy számolom, legalább 17-18 éve, még a nagyobbik fiam születése előtt láttam pár képet erről a csupazöld szigetről, ami azonnal megtetszett. Őrült messze volt és már akkor is a saját pénztárcámhoz viszonyítva őrült drágának tűnt, gyakorlatilag elérhetetlennek. Úgyhogy maradt az álmodozás.  

A következő mese az én mesém lesz egy álomról, ami végül nagyon úgy tűnik, hogy valóra válik. Olvassátok szeretettel, fogadjátok megértéssel és a mese végén kerekedjetek fel, és valósítsátok meg a saját álmotokat. El sem tudom mondani, mennyire megéri. 

Szóval az évek teltek-múltak, átkeltem közben az Óperenciás tengeren, megjártam a Négyszögletű kerek erdőt és eljutottam Bergengóciába, végül a Boszorkányok földjén rátaláltam egy Ösvényre, az én Ösvényemre. Igazából ezen az ösvényen voltam én végig, a Sors terelgetett hol sötétben, hol szikrázó napsütésben, miközben még fogggalmam sem volt, milyen úton is vagyok. Éltem az életem, csináltam, amit kellett. Évről évre egyre jobban érezve, hogy valami érkezni fog, valami nagyobb, valami, ami igazán ÉN vagyok. És megérkezett. A segítés, a gyógyítás, a Szolgálat. Miközben a spirituális utamon haladtam, néha eszembe jutott Bali. Csak futólag, hiszen immáron 2 munkám van párhuzamosan, 2 kamasz gyerekem nem kevés elfoglaltságot adva, és egy támogató férjem, aki eddig az utamon mindig mellettem állt, bármilyen fura ötlettel álltam is elé. Egyszóval hogyan is szállhatnék ki önző módon az életemet betöltő körből? Néha megnéztem az Ízek,imák,szerelmeket, és arra gondoltam: majd egyszer eljön a pillanat és eljutok Balira. Majd ha már a munkámban egyenesbe állok. Majd ha már a gyerekek kirepülnek. Majd ha már a férjem is szeretne 20 órát repülni. Majd ha már....basszus, majd ha már meghalok? Villámcsapásként vágott belém: mégis mi a fenére várok? 

Reggelente szorgalmasan meditáltam, jógáztam, esténként segítettem hangtálakkal a hozzám fordulóknak. Hétvégente jártam a családdal a sziklákat, néha egyedül a hegyeket-völgyeket és éreztem, egyre inkább szeretnék egy olyan spirituális utazást, ami megadja a végső lökést. De mire? Mégis mire van még szükségem, amikor mindenem megvan? Nagyon sokat gondolkodtam ezen és végül arra jutottam, hogy egy végső lökést ahhoz, hogy az a picike kétely is örökre elmúljon, ami minden segítőben ott motoszkál. “ A helyemen vagyok? Jó az, amit csinálok? Kell az embereknek az, amit csinálok?”  

Ekkor küldött Isten egy jelet. Na jó, a fészbukon jelent meg egy esemény: Bali, a bőség szigete. Igazi spirituális kánaán. Minden zsigeremben éreztem, hogy hív! Egy pillanatig sem gondolkodtam, este már ott ültem a férjemmel szemben és elmondtam neki, hogy nekem ez mennyire fontos lenne. Egy pár percig szerintem mindketten visszatartottuk a lélegzetünket: ő végiggondolta a hiányom, én pedig Bali hiányát. És igent mondott! Kevés ilyen férjet ismerek, életem végéig hálás leszek neki ezekért a támogató jelenlétekért. 

Ezután azonnal jelentkeztem: 23 idegennel fogok osztozni a következő 14 napban a Bali-élményen, csupa-csupa spirituális program: hangtálfürdő, tisztító ceremóniák, templomok, szent helyek, naplemente-meditáció a tengerparton, egy balinéz gyógyító szent szavai , 2 hét vegán étkezés, balinéz főzőiskola, vízesések, rizsföldek...ahhhh. Ízek....imák....és egy hatalmas szerelem: BALI!