Találkozás az elefántokkal (7. nap)

Csütörtökön nagyon izgatottan keltünk, mivel a terv az volt, hogy a délelőtti mászás után délután irány az elefántok. Hosszas kutatómunka előzte meg ezt a programot, ugyanis rendkívül fontosnak tartottam, hogy olyan helyre üenjünk, ahol nem csak mutogatják az elefántokat a turistáknak, hanem figyelnek az elefántok jóllétére. Nagyon sok elefántpark van itt Thaiföldön, sajnos a többségében korlát nélkül fogadják a turistákat és engedik, hogy felüljenek az elefántokra, miközben az állatokat korbáccsal csapkodva terelik láncra vert lábakkal. 

Az elmúlt 1 hónapban rengeteg parkról olvasgattam véleményeket, néztem csoportokat, végül egy olyan helyre esett a választásom, ami kiöregedett, sérült elefántokat ment meg. Naponta 2 turnust és maximum 18 embert fogad. Igaz, jóval drágább, de utólag kiderült, hogy nagyon nagyon megérte. 

Itt Krabi körül motorozva sokszor láttunk elefántparkokat az autóút mellett, beszéltük is, mennyire zavaró lehet ez az elefántoknak.

Amikor csütörtökön elindultunk a mi parkunkba, rendkívül megnyugtató volt, hogy az autóútról letérve még vagy 5 percet kellett motorozni befelé a dzsungelben egy kis úton, mire az elefántpark bejáratához értünk. 

Nagyon kedvesen fogadtak, kiderült, aznap délután csak 4-en leszünk és 3 elefánttal fogunk megismerkedni. A parkban jelenleg 5 elefánt él, mindegyik mentett, volt, amelyiken sajnos még mindig láthatóak a bántalmazás jelei. Van olyan elefántjuk, amelyik olyan traumát szenvedett, hogy csak messziről láthattuk, de annyira fél az emberektől, hogy nem hozzák a turisták közelébe. A program 3 órás volt, először a vezetőnk elmesélte a saját és a park történetét, majd mesélt mindegyik elefántról, de akkora szeretettel és könnybe lábadt szemmel, mintha a saját gyerekei lennének. Ezután elsétáltunk a dzsungelbe és megkerestük az elefántokat. Elmondhatatlan és felfoghatatlan élmény volt először megpillantani, ahogyan felénk tart egy igazi elefánt. Meg is ijedtünk, és le is voltunk taglózva. Kaptunk banánt, amivel etethettük őket, nagy erővel kapták ki a kezünkből. Döbbenetes és furi volt látni és érezni a bőrüket, az erejüket, a fülük csapkodását, a lábuk hatalmas méretét. Ismerkedtünk, barátkoztunk, nekem az egész program egyik legmeghatóbb pillanata volt. Majd elmentünk velük saraskodni, az egyik elefánt egyenesen rohant a sárba és boldogan dobálta magára és ránk is. Be is álltunk mellé, segíteni mindenhol besározni, cserébe ő is folyton lefröcskölt minket, látszott, hogy élvezi a játékot. Ezután jött a zuhany: mi is és az elefántok is letisztítottuk magunkat a ránk ragadt sártól. Majd arra lettünk figyelmesek, hogy az elefántok hihetetlen izgatottsággal rohantak át a medencébe. Imádták, ahogyan fürdettük őket, az egyik elefánt le is feküdt az oldalára, én odaúsztam a fejéhez és ő nagyon lágyan belerakta a hatalmas fejét az ölembe. Nem tudom, honnan tudta, de valahogy olyan finoman csinálta, mintha érezte volna, hogy simán összenyomhat. De vigyázott rám, közben hol lesüllyedt, hol kiemelkedett a vízből, néha fújt egyet az orrmányával. Teljesen el voltunk olvadva. A többieket már kiterelték, nekünk is szóltak, hogy vége, jöjjünk ki, de mi Misivel olyan meghitten ölelgettük ezt a hatalmas óriást, hogy végül a vezetőnk is odajött hozzánk. Aztán már tényleg ideje volt a búcsúnak, letusoltunk és kellemesen elfáradva ültünk le a már kikészített uzsonna elé. Végül az általunk elfogyasztott gyümölcsök maradékát még odaadhattuk az elefániknak. Könnyes szemmel intettünk búcsút nekik: egészen biztosan meg fogjuk még őket látogatni. Bubu, Nomnom és Nauri, köszönjük, hogy veletek töltöttünk pár órát.