Tonsai Beach, mangrove erdei kajak és mászásmészásmászás (4.,5. és 6. nap)

Hétfőn délelőtt kimentünk a falhoz, először bemelegítettünk egy 5c, gyönyörű, a pálmák közé és fölé mászó úton, mellettünk barlangok, cseppkövek, őrület. Aztán Misi keményebb utakat választott: egy végig áthajló cseppköves utat, két próba után harmadjára a top előtt esett bele . Sebaj, lesz még rá idő,de most indulnunk kell, ma áthajózunk Railey Beachre és megnézzük a híres mászóhelyet: Tonsai Beachet.

Leértünk a partra és amíg Misi helyet keresett kis motorunknak, addig én megvettem a jegyet a "kompunkra", a longtail boatra. Kisbusszal vittek át minket a kikötőbe, ott pedig apály lévén először a homokban, majd a tengerben gázolva gyalogoltunk a hajónkhoz. A víz már combig ért, közben jöttek a hullámok, az egyik mellkasig felcsapott, a táskám persze csuromvizes lett. Áldottuk az eszünket, hogy nem hoztuk a mászócuccot, mivel megbeszéltük, ma csak terepszemlét tartunk. Beültünk a hajóba és elindultunk. Mit elindultunk, repesztettünk, repültünk a hullámokon, időnk sem volt rettegni, a nagy hullámok dobáltak, mi csuromvizesen kacagtunk a hajóban, élvezve a szabadság sós ízét. Kb 10 perccel később befordultunk egy álomszép öbölbe, a hajó megpróbált minél kijjebb lavírozni, de még így is újra a hullámok között kellett kimennünk. Újra csuromvizes minden, na de tűz a nap,majd megszárad. Innentől kezdve értelmet nyertek a nagy vízhatlan hátizsákok néhány turista hátán. A mászók is becsomagolt pakkokkal hajóztak. Szóval majd nekünk is ilyesmit kell kitalálni, ha átjövünk mászni. 

Nos, lelkesedésünk hamar lelohadt, délután 2kor irdatlan hőség, bemenekültünk a dzsungelbe,de ott meg körülbelül 1000 moszkító csapott le váratlan ebédjére. Annyian voltak,hogy még a számba is berepültek, úgyhogy visszamenekültünk a partra. Itt kell megemlítenem, hogy egyetlen dologért megérte a szúnyogok martalékává válnunk: élőben láttunk egy csodaszép bőgőmajmot a pálmafán, nagy érdeklődéssel figyelte küzdelmünket a moszkítokkal. 

Szóval kitaláltuk, hogy átvágunk Tonsai Beachre. Apály idején ez baromi egyszerű, átsétálunk a parton, de dagálykor muszáj egy kicsi dzsungel részen, sziklán átkelni. Természetesen dagály kezdete volt, úgyhogy befújtuk magunkat és elindultunk. 

Kb 10 perc alatt átértünk, szerencsére sem majom, sem kígyó nem állta utunkat.

Életem eddigi leggyönyörűbb partja terült el előttem, Leonardo di Caprio Partja jutott az eszembe (ami szintén nincs messze, de oda most nem megyünk). Amikor leértünk a partra, azonnal felismertük a híres mászóutakat, amik miatt egyszer megfogadtuk, hogy ide ki kell jönnünk. 

Mivel iszonyatos hőség volt, a falak ilyenkor mászhatatlanok, így beültünk ebédelni egy étterembe, majd rövid séta a korallokkal és szebbnél szebb kagylókkal teli parton, végül visszaindultunk az erdőben Raileyra, mivel onnan visz vissza minket a hajó Ao Nangra. Igenám, de egyvalamivel nem számoltunk: tetőzik a dagály. Derékig érő tengervízben kellett kievickélnünk a partra, közben néha akkora hullámok jöttek, amik beterítettek. Először baromira beparáztam, aztán elindultam, és amikor az első hullám felcsapott, csak kacagtam. Fantasztikus érzés együtt hullámozni az elemekkel és nem szembeszállni velük. Végül átkeltünk a sziklás tengercsapkodta részen és irány a hajó, már csak negyed óránk maradt. Szerencsére pont indult egy ,még pont 2 utast kerestek, úgyhogy Misi lecsapott a lehetőségre és már szálltunk is be a longtail boatba. Alig ocsúdtunk és már újra a tengeren száguldottunk, nézve az ámulatos naplementét. Amikor kiszálltunk Ao Nangon a kikötőben, pont lement a nap, ezért úgy döntöttünk, elrobogunk vacsiért a piacra. Sült avokádó mangósalátával és a fantasztikus kókuszfagyi tökéletes lezárása volt a napnak.

Kedden eljött Misi napja: egész nap a North Wallon voltunk és bár én is másztam 2 utat, hagytam,hogy Misi kibontakozhasson. Igazából elmondhatatlan, milyen érzés hatalmas, lelógó cseppköveken mászni,közben hallani, ahogy egy majomcsapat átugrál a hátad mögött lévő pálmákon, aztán indák és liánok közt keveregsz. Misi ezen a napon 2 olyan többkötélhosszas utat is kimászott,ahol gyakorlatilag elvesztettem szem elől és fél órán át nem tudtam, mi történik. Annyira magasan volt és át kellett másznia felső barlangokon, hogy a hangja nem ért le hozzám, így csak a kötél rezgéseiből éreztem, hogy adjak neki, vagy behúzzam. Döbbenetes élmény volt, főleg, amikor leeresztettem és a túloldalon, egy másik szektorban ért földet 🙈

Ebédre a piacon vett édes mangós ragacsos rizst ettük, majd estefelé ismét irány a piac: a nagy kedvencem, sült sárga tészta volt a vacsora rengeteg zöldséggel és legnagyobb meglepetésemre gombával. 

Szerdán reggel jöttek értünk: mangrove erdőbe mentünk kajakozni. Nagyon izgatott voltam, tudtam, hogy Misi profi kajakos, rengeteget jár a Bodrogon kajakozni, de én csak párszor próbáltam és van egy rémképem: befordulok a vízbe és a kajak alá ragadva megfulladok. Úgyhogy összeszedtem a bátorságom,mert a tengeri kajakozás és a mangroveerdő már régóta izgatta a fantáziámat. Megérkeztünk a kikötőbe, majd a vezetőnk is befutott, kaptunk vizet és jó tanácsokat: ha majmok ugranak ránk, semmi pánik, csak adjuk oda a vizünket és elmennek. Ha ott maradnak, ne kapkodjunk, csak üljünk nyugodtan. Aham...na igen, könnyen beszél a majmokról az, akinek nem vitték el a szemüvegét Balin a majmok. Most picit még jobban betojtam. Sebaj, feszegessük csak azokat a határokat ugyebár.

Páros kajakokat kaptunk, picit megnyugodtam, mert Misivel nagyobb esélyt láttam a túlélésre.

Elindultunk, először a tengeren, majd bekanyarodtunk egy kis öbölbe: eldugott kis tengerpart, titkos öböl, rajtunk kívül senki. Fantasztikus volt, el sem hittük, hogy csak a kis csoportunk van ott, összesen 8-an. A kikötőből rengeteg csoport indult, de a mi vezetőnk másfele vitt minket, elmondása szerint szereti a vendégeit különleges helyekre vinni és nem a megszokott turistakörökre. Haladtunk tovább, elértük a mangroveerdőt. Összesen 3 órát kajakoztunk, hol erdőben, hol sziklák mellett. Bekanyarodtunk olyan sűrű mangroveerdős kanyonba is, ahol alig tudunk haladni, ráadásul az apály elkezdődött,  a víz alattunk fogyott, sokszor alig tudtuk átlökni magunkat egyegy homokpadon vagy a gyökerek közt. Majmokat is láttunk néha (igen, dugni is-aki látta a fészbuk sztorit, tudja,miről beszélek), de szerencsére nem jöttek közelebb. Majd egyszercsak a vezetőnk közölte,hogy már csak 10 perc és visszaérünk és mi nem akartuk elhinni. Elrepült a 3 óra, rengeteg csodát kaptunk ismét. A szállásra visszaérve megebédeltünk, én levest, Misi papayasalátát, és természetesen kinéztünk a falra 2-3 út erejéig. Este szokás szerint piac: a mai menü csupacsupa kókusz volt. Találtunk csokis kókuszos sütit, kókuszfagyit, majd hazafelé a muszlim piacon is megálltunk és vettünk 1-1 friss kókuszt. Miután kiittuk a levét, az árus felvágta, mi pedig egy lépcsőn ücsörögve, nézve az esti Ao Nang kavalkádját, desszertként kanalazgattuk ki a friss kókuszhúst. Megint nem kellett altatni minket.