Úton

-

Nos, ismét úton. 3 nappal az indulás előtt a Turkish Airlines törölte a járatomat. Emailt küldött róla, én meg csak ültem a kanapén, hevesen vert a szívem: most hogyan megyek Balira??? Felhívtam Misit, megnyugtatott,máris jobbnak láttam a helyzetet. Gyorsan döntöttem: átfoglalok az Emiratesre. A Turkish visszatéríti a teljes összeget, így csak picit kell ráfizetnem és Dubai-on keresztül érkezem Denpasarba. Akárcsak tavaly. Az Univerzum úgy döntött, nincs szükségem Isztambul hangulatára. Őszintén szólva megkönnyebbültem: pár hete kezdett motoszkálni a fejemben,hogy talán nem akarok Isztambulban mászkálni, nézegettem is repjegy átfoglalásokat. Persze csak eljátszottam a gondolattal. Az Univerzum viszont vette az adást. Egyszer valaki azt mondta nekem: nagyon kell vigyázni arra,mit szeretnél. Mert ha nem tűpontosan küldöd az üzenetet, fent akkor is teljesítik, te meg csak állsz,hogy :”Micsodaaaa, ezt mégis miért???” És egyszercsak rájössz, hogy miért: hiszen ezt te akartad.

Nos, valahogy így voltam én is Isztambullal. Így hát amikor lenyomtam a Fizetés gombot az Emirates oldalán, hatalmas nyugalom lett úrrá rajtam. Ez az, irány Bali. Semmi kitérő,semmi kifogás.

És most itt ülök egy repülőgépen. Körülöttem családok,párok, barátok. És az Est,pray, love-ot bámulom az előttem lévő ülés hátulján.

Alig várom ,hogy megcsapjon a hőség és a pára Balin és jöjjön,aminek jönnie kell.

 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy Kamaszkörutazás margójára

-
Kép
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de bennem időről időre felmerül a kérdés: vajon mi végre vagyok itt e Földön. És milyen nyomot hagyok majd magam mögött. Vajon hagyok -e nyomot egyáltalán? És nyilván benne van a kérdésben, hogy milyen karmát tudok ebben az életben ledolgozni/átdolgozni/megfejlődni és milyen karmát hagyok hátra, egy következő életembe az ebbéli életem tetteinek következményeképp. Igencsak személyesre íródott poszt következik a tegnapi Kamaszkörutazás apropóján, mely eseménytől most egyszerre tudnék nevetni és sírni, annyira felemelőre sikeredett. Az elmúlt 48 évemet és ebből 15 év tudatos önismereti útját végiggondolva hihetetlenül jó életet gondolok magaménak. Miközben irdatlan mennyiségű sz*rviharban álltam, ültem, sőt fetrengtem és biza volt, hogy úgy éreztem: annyira beterít a sz*r, hogy nincs kiút. Bántalmazott gyerek voltam, amit ma már ki merek mondani: már egy 4-esért is előkerült a fakanál, szíj, később pedig bezártak a szobámba. Rettegtem a szülői ...
Read more »

Csillámpónis Spiriország közepén

-
Kép
Besokalltam. És szerintem nem vagyok egyedül. Na de hadd kezdjem az elején…..egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy 2000-es évek eleje. Úgy gondolom, valahol itt kezdődik az én történetem is. Az elmúlt évek, évtizedek végre lehetőséget adtak arra, hogy a régi, materialista világ picit meghasadjon és ezen az apró résen belopakodjon csendben, kertek alatt a spiritualizmus. Amikor 2010-ben először kerültem el egy ilyen körbe, csak pislogtam, de közben nagyon közelinek, nagyon ismerősnek éreztem mindent, ami történik. Akkoriban azok a szavak, hogy energiaáramlás, öngyógyítás, aura, csakra, reiki, családállítás…még szinte szentségek voltak. Ittuk a tudást egy új világról, ami mégis olyan ősi, elementáris, zsigerig hatoló, hogy nem volt kérdés számomra: minden tanítása igaz. Akkoriban még tényleg az őszinte tudáson és tanításon volt a fókusz, a legtöbb tanítónak nem volt konkurenciája, igaz cél volt, hogy minél több ember elkezdjen a spiritualizmus felé fordulni. Akkoriban ...
Read more »

Számadás

-
Kép
Hajnali 4:50, éppen a sálamat tekerem a nyakam köré, felhúzom a télikabátom cipzárját, bezárva a kabát alá az otthon melegét és kilépek a sötét, nyirkos utcára. Még érzem az éjszaka álmos sóhajtását, ahogyan szépen lassan átadja magát a pirkadatnak, talán ma még a nap is megmutatja magát. Várom a hajnali buszt, álmos, kókadt emberek közé szállok fel, a fülemben mantra zeng. Még nem akarom beengedni a valóságot. Csak nézem az emberek fáradt, megfáradt arcvonásait, miközben a fülemben a Moola Mantra szól lágyan és nem értem, hol csúszott ez el ennyire. Mi nem ezért születtünk ide, az nem lehetséges! Az arcok a fásult rutinról árulkodnak: hajnalban csörög a vekker, mosdás, gyors mozdulatokkal felhúzni az aznapi meleg ruhát, majd talán egy kávé, egy cigi, pár falat kenyér és irány a munka. A munka monoton, zötyög, az arcok ugyanazok, a sorsok ugyanazok, nem gond, mindenkinek egyformán szar. Este beülni a kanapéra a TV elé, bambulni kábán, majd várni az álmot, ami sosem jön el. ...
Read more »