A nagy kirándulás

A kirándulás

Ma reggel erős torokfájással ébredtem, még azon is gondolkodtam, hogy kihagyom az astangát. Aztán összeszedtem magam, lementem a hajnali szertartásra, utána kezdődött az ászanázás. Elhatároztam, hogy csakis az aktuális pózra figyelek, nem a mennyiség és a „gyorsan túl lenni rajta” fog számítani, sokkal inkább az egyes ászanák minősége. Nagyon lassan csináltam, figyeltem a lélegzetre,  bandhákra, a mozdulatra, a szemem fókuszára. Egyszercsak valami fantasztikus érzés lett úrrá rajtam és elkezdtem nagyon élvezni. És olyan történt, ami még egyszer sem: ki tudtam tartani az utthita hasta padangusth ászanát. Nem szabályosan, de végre nem billentem ki belőle. „Csak a lélegzetem vagyok” ez járt a fejemben és magam elé fókuszáltam, miközben tartottam az egyensúlyt. Valami ilyesmit kéne átültetni az életben lévő billegéseimbe is.

Talán még sosem izzadtam így jógán, a fejemről is folyt a víz, de megcsináltam: a sorozatom minden ászanájában próbáltam a tökéletességre törekedni. Na persze közel sem volt az, de sokkal könnyebb volt így belemenni a nehézbe, mint amikor már előre mantrázom, hogy ez nem fog menni.

A nap hátralévő részében kirándultunk: elsőként egy szent barlanghoz látogattunk el, ahol mantráztunk.

Majd egy patakparton ebédeltünk, Véda megint mennyei ételeket készített úticsomagunkba.

Innen egy gyönyörű folyóhoz mentünk, ami tele volt Siva lingamokkal.

Végül egy hindu templomban zártuk a napot, rendkívül erős energetikájú hely volt, nekem talán túl erős is.

Hazaérve megvacsoráztunk, én még leültem a bejárathoz, mert ott van wifi és onnan tudom hívni a családot, és végre tudtam mindenkivel beszélni. Aztán már csak fürdés és alvás álomtalanul és mélyen. De előbb megírom még ezt a bejegyzést.