Miért is jöttem Indiába?

Ülök a szobámban, utolsó nap reggel. A bőröndöm összepakolva, várom, hogy elinduljak hazafelé. 36 órás út vár rám, 2 indiai reptér, onnan Dubai és végül péntek hajnalban Budapest. Azon gondolkodom, miért is jöttem Indiába?

Nem feltétlenül azért, hogy boldogan éljem meg a napokat. Nem is azért, hogy kipihenjem magam. Nem azért, hogy minden egyes nap jól érezzem magam. És nem is azért, hogy elégedett legyek nap, mint nap.

Amikor jelentkeztem az elvonulásra, tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Egyedül fogok utazni Indonéziába, ahol még eleinte teljes kényelemben fogom tudni eltölteni az első pár napot. Aztán egyedül fogok átrepülni Indiába, egy olyan országba, amiről több negatív, mint pozitív véleményt hallottam.

És azt is tudtam, hogy Indiában nagy mélységek és magasságok várnak rám.

Indiába én tanulni és fejlődni jöttem. Azért jöttem, hogy tágítsam a határaimat és átlépjem a saját magam által kreált korlátaimat. Tisztában voltam vele, hogy ez az utazás nem a felhőtlen örömökről fog szólni. Amit pedig ténylegesen átéltem, az minden képzeletemet felülmúlta és bizony gyakran igénybe vette minden erőmet.

Keresem a szavakat, hogyan is tudnám összefoglalni ezt a 12 napot. Hogyan fogom tudni otthon elmesélni, mi mindenen mentem keresztül. Tudom, sok időnek kell eltelnie, hogy feldolgozzam az itt tanultakat. Különösen azokat a tanokat, amelyeket saját magamról tanultam.

Egyetlen dolgot tudok biztosan: sokkal erősebb vagyok, mint ahogyan azt valaha is gondoltam magamról. És tudom, hogy ez az élmény örökké ott lesz a szívemben, nem veheti el tőlem senki és semmi. Belülről fog erősíteni.

És hogy milyen India? Magával ragadó, színes, áramló, káoszos és hangos. És egészen biztos vagyok benne, hogy visszatérek.

Sok mindent át fogok otthon értékelni. Hogy milyen egyszerű nekünk, mert mindig van áram. Hogy mennyire természetes, hogy a csapból mindig folyik a melegvíz. Hogy van WC papír és papírzsepi ( szerintem örökké belém égett,amikor a 10.nap környékén előhúztam egy 10 darabos zsepit és 2 társam is ámulattal nézett rám: „neked még van zsebkendőd? És Zewa???” Naná,hogy megkínáltam őket, hatalmas örömet okozva.)

Hogy a boltokban otthon milyen bőséges a kínálat, nem győzünk válogatni. Hogy bármikor benyúlhatok a hűtőbe, mert az mindig tele van. Hogy egyegy étkezés a magyar szokások szerint milyen egészségtelenül bőséges és emiatt mennyire pazarlóan étkezünk. Sok mindent át kell értékelnem: mennyi felesleges holmit halmozunk és azt mennyi ember segítésére is költhetnénk. Milyen rohanó életet élünk, fontosnak érezve magunkat, holott a legfontosabb a kapcsolódás, a minőségi idő a szeretteinkkel.

Folytathatnám még a sort, de az végeláthatatlan. Lassan indulok, vár rám a család, a barátok, már elmondhatatlanul hiányoznak.